1. Magyar Épület- és Műlakatos Gyár
2. Alesinger Alajos Gépgyár
Budapest, Váci út 118.
A fővárosi nagy köz- és magánépületek rohamos ütemű építkezései minden korábbit meghaladó keresletet támasztottak az épületek általános- és műlakatos ipari munkái iránt. Ebből a felismerésből is táplálkozva alapították meg kereskedők és pénzemberek 1890 legvégén a Rózsa u. 53-ban az „épület-, műlakatos-, vas- és fémmunkálati ipar és ezekkel kapcsolatos mindennemű üzlet folytatásáért a Magyar Épület- és Mű'lakatos Gyár Részvénytársaságot.
A következő évben a Külső-Váci 104. sz. alatt létesült műhelyből kifejlődött - 1896-ban már mintegy 200 munkást foglalkoztató és a megmunkáló gépeket hajtó 20 lóerős gőzgéppel rendelkező - gyár az igényeknek megfelelően igen színes termékpalettát alakított ki. A nagy megrendelői igényeket a Vigadó tér 3. sz. alatti Thonet-udvari városi irodából bonyolították.
Mindennemű épület- és műlakatosárut: rácsokat, rácsos ajtókat és ablakokat, toronycsúcsokat, vaslemezajtókat és vasablakokat, szellőző készülékeket, különféle kisebb-nagyobb vasszerkezeteket, takaréktűzhelyeket, üst-
házakat, kéménytoldalékokat, kéménytisztító ajtókat, redőnyöket, ernyőket, személy- és teherfelvonókat, emelőgépeket, mezei vasutakat, erdészetek és mezőgazdasági üzemek, bányák és gyárak részére vasszerkezetű kocsikat készítettek, emellett elvállaltak mindenféle lakatosipari munkát és tatarozást. A cég építette a Budapest székesfőváros millenniumi kiállítási épületeinek teljes vasszerkezeti munkáját.
1898-ban Magyarországon 41 épület- és műlakatos ipartelep működött, ebből 37 magánosok kezén. A négy részvénytársaság által üzemeltetettből három foglalkozott tisztán az iparággal, ezek közül az alaptőkéjét tekintve a Magyar Épület- és Műlakatos gyár Rt. volt a legjelentősebb. Viszonylag alacsony értékű gép- és eszközállománnyal - nyilván a míves munkát eredményező jelentősebb élőmunka ráfordítással - rövid idő alatt igen komoly nyereségeket értek el.
A jelentős sikereket a vállalkozás azonban nem tudta tartósan a maga hasznára fordítani és 1899-re elveszítette a mérleg szerinti teljes részvénytőkéjét és fizetésképtelenné vált. A tulajdonosok még ebben az évben elhatározták a felszámolást, az elvállalt munkák befejezését, az áru- és anyagkészletek, valamint a gyártelepi gépek és berendezések értékesítését, a hitelezők lehetőség szerinti kielégítését. A hosszadalmas felszámolás 1910-ig, a társaság teljes megszűnéséig eltartott.
A két világháború közötti hazai szerszámgép-gyártás egyik meghatározó vállalata 1885-ben alakult egyéni ócskavas-kereskedő cég formájában. Egy 1887-es hirdetésben Schlesinger Alajos vaskereskedő arról adott hírt, hogy V. Gyapjú (ma Báthory) u. 3. sz. alatti raktárában kedvező áron kapható vasúti sín, bányasín, vasgerenda, csavar, zár, továbbá kőfaragó- és kőműves szerszámok, állványzatok, daruk és csörlők, transzmissziók, fúrógépek és nem utolsó sorban telefondrót. Rövidesen azonban telket bérelt a Váci út 30. sz. alatt, ahol kisvasúti anyagok és közlőműtengelyek előállításával foglalkozott és a szakmába vágó javítási munkákat végzett az ekkoriban még csak néhány munkagép mellett dolgozó 10-15 munkás.
A vállalat 1909-ben közkereseti társasággá alakult át, mint vaskereskedés és gépgyár. Ez időtől kezdve szerepelnek a tulajdonosok sorában a szintén vaskereskedő Aczél-család tagjai - akik közül Aczél Géza és dr. Aczél Tivadar később az egyedüli tulajdonosok lettek - és Szász Oszkár gépgyáros.
A vas-nagykereskedelmi élet területén igen aktív vállalat alapítóként, illetve részvénytulajdonosként érdekelt volt a Vasgerendákat Árusító Rt.-ben,
a Magyar Cső- és Vaskereskedelmi Rt.-ben, valamint a Csavarokat Árusító Rt.-ben. A Vasgerendákat Árusító Rt. a MÁVAG és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű által gyártott vasgerendák, U-vasakés beton-gömbvasak közvetlen bizományi formában történő értékesítését végezte, a Magyar Cső- és Vaskereskedelmi Rt. pedig főleg az egyiptomi exportpiacon dolgozott. A cég érdekeltségébe tartozott az 1917-ben alapított, nyers- és öntöttvas vastörmelék-és hulladék kereskedelmével foglalkozó Magyar Vastermék és Vashulladék Kereskedelmi Rt., amelynek igazgatóságában Schlesinger Alajos látta el az elnöki tisztet. A cég székhelye a Váci út 18. sz. alatt - nagy valószínűséggel az ekkoriban megszűnő Kovarik F. és J. Prossnitzi Gép- és Motorgyár Rt. budapesti kereskedelmi fiókja helyén - működött.
A Schlesinger cég nemcsak kereskedelmi vonalon tevékenykedett. 1918-ban az üzem kibővült és áthelyezték a - korábban a Magyar Épület- és Műlakatosgyár által használt - Váci út 118. sz. alatti telken lévő gyártelepre. A Főüzletnek nevezett cég- és kereskedelmi központ maradt a - kibővült -Váci út 30-32. sz. alatt, s emellett vasraktár és fióküzlet üzemelt a Vili. Baross tér 7. sz. alatt. A növekvő szerepű és súlyú gépgyárban az addig gyártott kisvasúti berendezések, normál- és keskenynyomtávú vasúti sínek, váltók és fordító-korongok, transzmissziós tengelyek- és közlőművek, szíj-, kötél- és fogaskerekek, valamint csapágyak mellett egyre nagyobb mennyiségben különféle szerszámgépeket állított elő a mintegy 120 munkagép mellett az állandóan alkalmazott kb. 100 munkás.
A gépgyári termékek értékesítése ill. bérbeadása magának a gépgyárnak a feladatát képezte, a Váci út 32. sz. alatt levő vas- és csőnagykereskedés ezek eladásával nem foglalkozott. A vállalat szerszámgép, közlőmű és kisvasúti berendezés termelését az 1930-as évek második felétől kezdve teljes mértékben a háborús készülődés szolgálatába állították. A gyártmányokat kivétel nélkül az egyes hadiüzemek vették át, illetve a magyar honvédség és a német hadsereg kapta meg. 1944-től maga a Váci út 32. sz. alatti vas- és csőkereskedés, valamint a Baross téri vasraktár is a katonai Kincstár raktáraként működött. A megnövekedett gyártási igények kielégítésére 1942-ben jelentősebb rekonstrukciós- és üzembővítő munkákat hajtottak végre, s az ekkor már kizárólag hadi rendelések gyártásával foglalkozó vállalat munkáslétszáma is közel megkétszereződött. 1944 nyarán egy bombatámadás során több kiszolgáló- és szociális helyiség megsérült, a termelőegységekben érdemi kár nem keletkezett, inkább utóbb az ostrom alatt szenvedett veszteségeket a gyártelep.
Még folytak a harcok, amikor 1945. február 8-án szovjet katonai vezetés alatt a gyár megkezdte a termelést. Július végéig tankalkatrészeket gyártottak, attól kezdve - egészen 1947. októberig - kizárólag szovjet jóvátételre szerszámgépeket állítottak elő. A 3 éves tervben meghatározott polgári cikkek -
épületvas, vaslemez, szerszámgépek, huzalok, szegek - készítésébe csak a jóvátételi gyártás befejezése után tudtak bekapcsolódni. A felszabadulás utáni átlagos munkáslétszám 50-80 fő körül mozgott.
A vállalatot 1948-ban államosították és vállalatvezetőt rendeltek az élére. 1949 első negyedévében a cég két vállalati ágát (gépgyár, vaskereskedés) miniszteri rendelkezések alapján szakmailag kettéválasztották, majd 1949. szeptember 1 -jei hatállyal a gyárat és a „Bohaczek és Tsa" céget a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. budapesti telepével Budapesti Szerszám-gépgyár N.V. cégnév alatt egyesítették. A főtelep a Váci 19. sz. alatt működött, a Váci út 118. sz. alatti gyártelep pedig megszűnt (helyén régebben a VOLÁN Árpád-hídi pályaudvara volt, manapság pedig az annak helyén felépített Göncz Árpád Városközpont épületegyüttese található).